Egy autista gyermeket nevelő neurotipikus anyuka (engedjétek meg nekem, hogy a politikailag korrekt “szülők” helyett most anyukát írjak) élete jóval több mindenben egyezik gyermeke mindennapjaival, mint azt elsőre gondolná az ember.

Megfejteni és megérteni gyermekünk igényeit, majd ezekre a számára megfelelő módon reagálni nekünk is ugyanakkora erőfeszítés, mint gyermekünknek elnavigálni a neurotipikus szituációkban – ugyanazt a harcot vívjuk, csak a másik oldalról.

Kérdés nélkül töltjük a szabadidőnket azzal, hogy minden szükségesnek vélt információt magunkba szívjunk, amiket aztán fáradhatatlanul próbálunk alkalmazni, hiszen nincs bevált recept, mindannyiunknak a saját gyermekére kell szabnia a megtanultakat. Sokan belekényszerülünk abba is, hogy a munkánkat feladjuk, így nem kevesen élünk szinte teljes elszigeteltségben – a gyermekünk jelenti a fő társaságot, miközben meg kell küzdenünk és együtt kell élnünk azzal, hogy hiába vagyunk édesanyák, az anyai ösztöneink rövid időn belül édes kevésnek bizonyulnak.

Anyának és gyermekének egyaránt küzdelmesek a mindennapok, de ez NEM verseny.

Számunkra (eleinte legalábbis biztosan) ugyanolyan kiszámíthatatlanok a napok, mint gyermekünk számára. Idővel, ahogy kezdjük egyre jobban érteni őt, és kezdünk összecsiszolódni, persze jobb lesz, de ez hosszú hónapok, sőt évek kemény munkája után jön csak el.

Nap mint nap át kell állítani az agyunkat arról a kommunikációról, amiben huszon-harminc évig szocializálódtunk, egy számunkra egyáltalán nem természetes verzióra – pont, mint gyermekünknek.

Át kell lépnünk az ő világába, hogy működjenek a mindennapok – pont, ahogyan gyermekünknek sincs választása, hogy egy neurotipikus világban élje életét.

Mindeközben mi is elfáradunk.

Mi is elkeseredünk.

Mi is kiakadunk.

Mi is megszöknénk néha.

De nem adjuk fel!

Nem tehetjük, de nem is akarjuk!

Ti, hasonló cipőben járó anyukák, szeretném ha tudnátok, hogy nem vagytok egyedül! Minden tiszteletem a Tiétek! Ér elfáradni, ér elkeseredni, ér kiakadni! Legyetek magatokkal is megértőek és elfogadóak! Az anyai szív pedig úgyis adja majd a következő lökést, amikor már úgy érzitek, hogy elfogynátok! ❤️

Leave a comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük