Szintén az Autizmus Világnapjára vendég posztot az Irány a természet oldalra:

“Nézem a cipőm orrát, ahogy minden lépésnél felveri kicsit a port. Csend ölel körbe, legfeljebb a madarak csivitelését és a levelek susogását hallani. Élvezem, ahogy elcsendesül az elmém és lelassulok. Hátrahagytuk a villogó fényeket és a mindenhova betolakodó zajokat a mindennapokból. Pihen a lelkem, és pihenek én is, pedig éppen hegynek felfele menetelünk. Érzem, ahogy bekúszik egy kis kéz a tenyerembe. Mosolyra húzódik szám. Tudom, hogy ő is pontosan így érez most, még ha nem is tudja ezt megfogalmazni!

Vince 10 éves, autista kisfiú, aki imád velünk túrázni! Az elindulás általában nem egyszerű, de neki sokszor egyik tevékenységről a másikra váltani sem az. Igényel némi előkészületet, hogy zökkenőmentes legyen a program, hiszen számára mindenféle bizonytalanság erős szorongáshoz vezet. Tudnia kell előre, hogy pontosan hova megyünk, mennyi az út oda, és azt is, hogy milyen hosszú lesz a túra. Menet közben követi az útvonalat, hogy láthassa, hol tartunk, és mennyi van még hátra. “Cserébe” viszont megtanult térképet olvasni, útvonalat tervezni, és ismeri a turista jelzéseket is. Tiszteli az erdőt és lakóit. Neki a környezetvédelem nem csak egy téma az iskolai tanórákon, hanem pontosan tudja, hogy az ember nemtörődömsége mit sodor veszélybe. 

Egy-egy kirándulás vagy túra sokkal több, mint testmozgás! Kiszakadás a hétköznapok mókuskerekéből és inger-cunamijából, lehetőség a lelassulásra, elcsendesedésre és a fókuszált egymásra figyelésre, nem utolsó sorban pedig szerintem itt kezdődik a környezettudatosságra nevelés. Autizmustól függetlenül receptre írnám mindenkinek!”

Leave a comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük