Eddig sem csináltam belőle titkot, és Vince is beszélt már róla valamelyik videóban, hogy diagnosztizált depresszióm van. Kb. másfél éve gyógyszeres kezelés alatt állok, de ez nem bizonyult elégnek, így nagyjából 1 éve szakpszichológushoz járok pszichoterápiára. Tegnap fontos mérföldkőhöz értem: közel 2 évvel azután, hogy éreztem, hogy egyedül nem megy, és segítséget kértem, eljutottam arra a pontra, hogy az orvosaim szerint is vagyok annyira stabil, hogy ritkítsuk a kezeléseimet! 2 év iszonyatosan sok idő ilyen állapotban, de nem adtam fel, és borzasztóan büszke vagyok magamra, hogy itt tartok – ami még mindig messze nem az út vége, de ha valaki, akkor én pontosan tudom, hogy honnan indultam.

Hogy miért írom ezt most itt le? Több okom is van rá.

Egyrészt azért, mert amit itt megosztok, az része a terápiás folyamatomnak, így akarva-aaratlanul részesei vagytok Ti is, akik követtek, olvastok, esetleg még reagáltok is 🙂

Másrészt azért, mert tudom, hogy nem vagyok egyedül ebben a helyzetben, de azt is tudom, hogy milyen nehéz eljutni arra a pontra, hogy az ember segítséget kérjen! Szerencsére egyre több fórumon lehet hallani/olvasni, hogy a depresszióból felépülés nem akarat kérdése. Ezt teljes mértékben meg tudom erősíteni! Mielőtt segítséget kértem, az utolsó időszakban már az húzott egyre mélyebbre, hogy az akarat megvolt bennem, de egyszerűen nem jutottam egyről a kettőre, és ez egyre jobban nyomasztott…

Nálam a gyógyszer nem volt elég, csak pont annyira, hogy a mindennapokban el tudjam látni a feladataimat, de nem indultam el a gyógyulás útján, hiába emeltük fokozatosan az adagot. Ekkor jött a pszichoterápia, ami életem egyik legjobb döntése volt! Kibogozott és rávilágított sok mindenre, aztán pedig segített újrastruktúrálni a gonolkodásomat. Ez egy kemény, és sokszor fájdalmas munka, de máshogy egyszerűen nem megy. Volt olyan, hogy kijöttem a kezelésről, beültem a kocsiba és hazáig bőgtem. Máskor megvilágosodást éreztem, és megkönnyebbültem. Szépen, lépésről lépésre lebontottuk, és újra felépítettük a valóságomat, amiben kézben tudom tartani a dolgaimat és jól érzem magam.

Akik hasonló cipőben járnak, azokat arra szeretném bátorítani, hogy forduljanak szakemberhez! A társadalmi berögződések miatt sajnos könnyebb bezárkózni és elzárkózni, de ezzel a probléma gyökere nem fog megszűnni – és most tapasztalatból beszélek.

Akik itt vagytok, olvastok, követtek – Nektek köszönöm, hogy nyitottak vagytok azokra a sokszor nem könnyű témákra, amiket itt boncolgatok!