Tökéletes példa ez arra, hogy valahol nagyon mélyen gyökerezik az a megközelítés, hogy az ember a nehézséget, problémát ösztönös reakcióként csapásnak éli meg.

De ez nem kell, hogy így legyen!

Vegyük észre a lehetőséget és a saját fejlődésünket ezekben a helyzetekben! Ha az autizmus nem lép be az életünkbe, ma nem lennék az, aki – és ezt semmiért sem adnám!

Átléptem a saját határaimat.

Jobb ember lettem.

…és a folyamat még nem ért véget 🙃

Persze, hogy vannak nehéz napok!

Ér elfáradni, ér sírni, ér dühösnek lenni.

Nem ér elveszteni a reményt, a hitet és a célt!