Anya szerint Guszti született terápiás kutya. Én rögtön tudtam, hogy ő kell nekem, amikor először megláttam! Bogi már nálunk lakott jó ideje, amikor Anya és Apa egyszercsak arról kezdett beszélgetni, hogy mi lenne, ha lenne még egy kutyánk.

Az egész úgy derült ki, mármint, hogy ők ezt komolyan gondolják, hogy az egyik hétvégén elmentek kirándulni, és amikor hazaértek, elmesélték, hogy jártak egy menhelyen kutyát nézni. Bogival együtt – merthogy ő is ment velük – megismerkedtek több négylábúval is, de nem találták meg az igazit.

Hazafelé úton Anya és Apa megegyeztek, hogy Bogi mellé egy másik foxit fognak keresni!

Guszti – eredeti nevén Szotyi – már másfél éve egy kutyapanzióban élt, és senki még csak nem is érdeklődött utána, amikor mi végre rátaláltunk. Emmával alig győztük kivárni a napot, hogy személyesen is találkozhassunk vele!

Ahogy megláttam a panzió előtt Gusztit, azonnal tudtam, hogy jó barátok leszünk! Elvittük sétálni, közben Anyának meg Apának egy csomó kérdése volt a kutya-mentő nénihez, de én csak arra tudtam gondolni, hogy bármire hajlandó lennék, hogy ezt az izgága szőrgombócot haza vigyük magunkkal! Szerencsére így is lett!

Nem hallgatott a nevére, úgyhogy Apa javaslatára Szotyiról Gusztira kereszteltük. Guszti az első hetekben folyamatosan lihegett, rettentően félt mindentől és mindenkitől, összerezzent ha hozzáértünk, támadásnak vette ha kicsit közelebb hajoltunk hozzá, és nagyon sokat ugatott.

Anyáék kezdtek nagyon elkeseredni, úgyhogy kerestek egy kutyatrénert, mi pedig közös munkába fogtunk Gusztival, aki szépen lefogyott, lenyugodott, bújós és szelíd lett. Anya arra is megtanította, hogy ha dührohamom van, akkor jöjjön, és segítsen nekem! Ma már ha meghallja, hogy bajban vagyok, máris szalad hozzám: addig sürög-forog körülöttem és nyalogat, amíg el nem tereli a figyelmem és simogatni nem kezdem őt.

Anya elmagyarázta nekem, hogy sokszor nem látszik rajtam, hogy valójában hogy érzem magam, csak akkor, amikor már dührohamom van, mert annyira felidegesített valami, hogy már nem tudok uralkodni az érzéseimen. Ezért csináltunk egy hangulati skálát, amin meg tudom mutatni, hogy éppen hogy érzem magam, és még időben segítséget tudok kérni, mielőtt teljesen kiakadnék. A folyamatos bizonytalanság miatt sokat szorongok, és könnyen elveszítem a türelmemet, úgyhogy ez nagy segítség nekem. Az is sokat segít, ha minél kiszámíthatóbb körülöttem minden, mert akkor nagyobb biztonságban érzem magam. Egy biztos: Gusztira mindig számíthatok! Egyszer, amikor már felnőtt leszek, akkor tuti én is menhelyről fogok kutyát örökbe fogadni!