Szeretnék tisztázni valamit. Tényszerűen, senkinek se címezve személy szerint, csak elkerülve a korábbi és esetleges későbbi félreértéseket.

Nem a sajnálatért írom és teszem, amit írok és teszek. Vincének pláne nincs szüksége sajnálatra. Igen, vannak nehéz helyzetek, amikkel küzdünk nap mint nap – ahogy mindenki másnak is vannak ilyenek a saját életében.

Vince elsősorban kisfiú. …aki egyébként autista. Én sem csak a “szőke nő” vagyok, noha valóban lehetne így jellemezni – legalábbis a külsőm alapján. Vince egy nagyon bátor kisfiú, aki partnere az anyukájának abban, hogy a nyilvánosság előtt felvállva az ő “másságát” segít, hogy azok, akik nem érintettek közvetve vagy közvetlenül, megérthessék az autizmust. Nem szabadna, hogy akár az autizmus, akár más hasonló helyzet vagy állapot tabu legyen! Hiszem ugyanis, hogy ha merünk beszélni ezekről a dolgokról, akkor a “távoli ismeretlen” máris érthető, és ezáltal sokkal könnyebben elfogadható lesz. Már pedig nekem ez az egyetlen célom: az ELFOGADÁS.

Attól, hogy Vince autizmusban érintett, sem ő, sem a családja nem több, de nem is kevesebb, mint bárki más. Nekünk más az utunk, mások a mindennapjainkban a megoldások, de ennyi.

Rengeteget tanultam az autizmus megismerése, megértése közben saját magamról is, és nagyon sokat változtam előnyömre. Abban is hiszek, hogy akik velünk tartanak ezen az úton, azok szintén profitálhatnak majd ebből a saját életükben! Örülnék ha velünk tartanátok, ugyanis mi mutatjuk a példát a gyerekeinknek és a környezetünknek, úgyhogy igenis mindenki tehet azért, hogy belátható időn belül egy befogadó(bb) világot teremtsünk magunk körül! Nincs az a kis lépés, ami ne számítana!