Ahogy már említettem az előbb: március 27-én volt a nővérem születésnapja: 13 éves lett. Azt mondogatta már hetek óta, hogy innentől hivatalosan is tinédzser lesz, és mások lesznek a jogai. Anya meg Apa csak nevetett ezen, de láttam a nővéremen, hogy ő teljesen komolyan gondolta, és csak annyit fűzött ilyenkor hozzá: “Majd meglátjátok!”

Normális esetben a gyerekek szülinapján – tehát Emmáén és az enyémen – az egész család összegyűlik nálunk egy közös ünneplésre. Most a karantén miatt nem volt nagy buli, Emma ki volt akadva már előre – sírt is, bár ezt lehet, hogy nem kellene elmondanom -, de hát nem tudtunk mit tenni. Anya sütött tortát, mindenmenteset, mert én kábé alig ehetek 2-3 dolgot a diéta miatt (sajnos gluténra, tejre, tojásra és még csomó másra is érzékeny vagyok… nagyon utálom). A torta finom lett, puding volt a tetején, azt imádom, és Anya még gyertyát is szerzett, meg az ajándékot is elintézte még korábban, mert Emma megmondta előre, hogy mit szeretne: egy lépcsőzőt kért, hogy otthon is tudjon edzeni, és csinos legyen. Szerintem mondjuk már most is csinos, de mindegy.

Én is szoktam tudni, már legalább fél évvel a szülinapom, a névnapom, Húsvét, Mikulás vagy Karácsony előtt, hogy mit kérek majd ajándékba, és le is szoktam adni a rendelésemet. A baj csak az, hogy ez menet közben idővel változik. Mármint a kívánságom. Szóval sokszor meggondolom magam. Ezért Anyáék mindig szoktak pár héttel a szülinapom, a névnapom, Húsvét, Mikulás vagy Karácsony előtt szólni, hogy most írjam le, hogy mit kérek, mert ezután már nem lehet változtatni!

Anya és Apa mesélték, hogy a 3. születésnapomra tűzoltó autós tortát kértem. Anya megvette a marcipánt, az ételszínezékeket, és az egészet egyedül megcsinálta. Nagyon király lett! Sose láttatok még ilyen szuper tűzoltó autós tortát! Csakhogy a szülinapom reggelén állítólag közöltem, hogy mégis inkább rendőr autós tortát szeretnék. Na, hát ezért van ez a szabály az utóbbi időben. (Ha érdekel Titeket: nem, Anya nem csinálta meg a rendőr autós tortát. A tűzoltóssal is boldog voltam végül!)

Én nagyon nehezen viselem, ha a megszokott, jól bevált dolgokon változtatni kell! Ilyenkor borzasztóan ki tudok akadni, az is előfordul, hogy dührohamom van. Nem véletlenül megyek mindig reggeli után fogat mosni, és csak utána felöltözni! Ha megfordítanánk a sorrendet, akkor az is lehet, hogy öltözhetnék kétszer, mert mondjuk összekentem a ruhámat fogkrémmel, és kaja után is moshatnék még egyszer fogat. Ugye, hogy semmi értelme?! Így szoktam meg, így logikus, és egyébként is utálok mindenféle változást!

A reggelit ugyanolyan hőfokon szeretem, nem szívesen kóstolok új kajákat, sőt ami furán néz ki, fura az állaga vagy a színe nem tetszik, azt nem eszem vagy iszom meg. Például ki nem állhatom azokat az innivalókat (gyümölcslé, vagy turmix), ami darabos, mert nekem az innivaló az sima és kész. Ne legyen benne darab. Semmilyen kicsi sem. Nevezhetjük rostnak – még akkor sem. Aztán például a fejes saláta levelét szeretem, de a madársalátát nem. Nem tudom megmondani, hogy miért. Egy időben pedig húst nem ettem. Semmilyet. Aztán az elmúlt. Szintén nem tudom, hogy mi volt az oka…

Az is nehezen megy, hogy egyik elfoglaltságról a másikra váltsak – például ha legózok, akkor nem tudom azt csak úgy félbehagyni, mert mondjuk egyszer csak kész lett a vacsora. Ilyenkor van olyan, hogy a többiek már rég esznek, mire én becsatlakozom hozzájuk. Ezen nagyon sokat veszekedtünk korábban. Mostanában úgy csináljuk, hogy Anya megmondja, hogy kábé mikor lesz kész, és én igyekszem addigra befejezni a játékot. Ha nem sikerül, akkor nem veszekszünk, de nem várnak rám a végtelenségig. Mondjuk látom, hogy nem örülnek neki, ha nem megyek időben. Anya meg Apa mindig azt mondja, hogy ezeket a dolgokat muszáj megtanulnom, hogy később majd egyedül is boldoguljak. Nem igazán értem, hogy ez miért fontos, mert én sosem akarok a családomtól elköltözni, ők meg így is szeretnek engem. Amikor Kati néni intőt akart beírni nekem a suliban, akkor legszívesebben neki is megmondtam volna, hogy írja be nyugodtan, Anyáék úgyis ugyanúgy fognak szeretni engem! Aztán végül nem mondtam meg neki.

Hú, nagyon elkalandoztam, most Emma szülinapjáról kéne szólnia ennek a résznek. A lényeg, hogy végül jókedvűen telt a délután, és Emma jól viselte, hogy kivételesen csak négyen ünnepeltünk – meg persze a két kutya-, de azért jobb lett volna, ha a megszokott módon mindenki eljött volna hozzánk! Apa megpróbálta a család minden tagját bekapcsolni egy videóhívásba, de valami miatt nem sikerült. Nem tudom, hogy mi miatt. Szóval Emma végül mindenkivel külön-külön beszélt.

Én nem hiszem, hogy ilyen jól fogom viselni, ha az én szülinapomat is másképp kell megtartanunk! Főleg a tizediket! Addig szerencsére még sok idő van, talán vége lesz a karanténnak! Most mennem kell fürdeni, 18:30 van, pontosan fél 7, és mindig én megyek először!