A “slow life“ témában készült első bejegyzésben (itt) már írtam róla, hogy ösztönösen indultunk el ebbe az irányba évekkel ezelőtt. Teljesen beszippantott minket a túrázás, természetjárás – egyre nagyobb és nagyobb teret nyert az életünkben. Aztán 3 éve elkezdtem duruzsolni Gábornak, hogy tegyünk egy próbát a sátrazással, mert én nagyon mennék, és szerintem mindannyiunknak bejönne. A gyerekek kábé ufónak néztek, Gábor meg csak szimplán közölte, hogy ő nem gondolja, hogy ez nekünk való lenne. Én viszont nem hagytam magam, és végül csak belevágtunk – elsőre rögtön egy 10 napos roadtrip-pel (videó itt) -, ami életünk egyik legjobb nyaralása lett! Azóta függővé váltunk, és még közelebb kerültünk a természethez, na meg a “happiness is the journey“ (azaz a boldogság maga az út) családi mottónkhoz.

A túrák, utazások alatt sokat beszélgettünk (és beszélgetünk) a gyerekekkel a helyzet adta témákról: növények, állatok, földrajz, környezetvédelem, és így tovább. Megjelent a zero waste szemlélet az életmódunkban – először csak a vászonszatyor és a kulacs, aztán tudatossá váltunk benne (itt és itt olvashattok erről bővebben). Ahogy pedig egyre több dolog újrafelhasználtható lett az otthonunkban, úgy csökkent a vásárlások mennyisége és a “sallang” is. Folyamatosan okosítottam magam a témában, majd egy idő után újra és újra, egyre sűrűbben jöttek szembe a “slow life“-ról szóló cikkek – én pedig mindig sóhajtottam egy nagyot, hogy “hú, de jó lenne, de hát esélytelen…“, aztán léptem is tovább. Egészen addig, amíg Vince diagnózisának feldolgozása, és az új felállásban a saját helyem keresése közben rá nem akadtam a Slow Home Podcast-ra (bővebben itt).

Elkezdtem hallgatni, és rájöttem, hogy nem kérdés, hogy belevágunk-e, mert már benne vagyunk. Ez ugyanis egy egészen hasonló folyamat, mint a zero waste: kis lépésekben indul, és ha az ember rákap az ízére, akkor szépen fokozatosan beépül a mentalitásába.

A “slow living“ ugyanis egy reakció a modern életre: a fogyassz-gyorsan-olcsót helyett a minőség keresése és választása. Tudatosság. Eldöntöm, hogy mit engedek be az életembe, és mit nem. Az élményeket gyűjtöm, nem a tárgyakat.

Bármelyik – de nem feltétlenül mindegyik! – pillanatban dönthetek úgy, hogy lelassítok. Akár csak 1 percre is. …és ez a kulcsa az egésznek. Kifogások keresése helyett merjük megélni a pillanatot! Akár már a következőt! Nem kell (ezt sem) túlbonyolítani – bele kell vágni, és kiélvezni az összes pozitív hozadékot (ezekről bővebben egy külön posztban írok majd)! Szépen lassan, egyszerűen. Ennyi.

Forrás: Slow Your Home Podcast