Autista gyermekemet otthon ápolva az én életem nem sokban változott az elmúlt időszakban, pedig a kisfiam egyébként iskolába jár, integrációban tanul. Az autizmust azok értik igazán, akik közvetlenül vagy közvetve benne élnek, ugyanakkor a jelenlegi helyzet nagyon jó alkalom lehet arra, hogy a sok párhuzam segítse a megértést.

Nincs választási lehetőség

Bummm! A helyzet adott, kész tények elé vagyunk állítva.

A tudomány jelenlegi állása alapján már rég a kezünkben tartjuk gyermekünket, amikor megjelennek az autizmusra utaló jelek, amik alapján a diagnózis megszülethet. A szülőknek nincs választásuk.

A koronavírus se kérdezett – jött, tarolt, és tarol még ki tudja meddig. Ráadásul hozott magával számtalan olyan helyzetet, amire nem voltunk felkészülve: többek között a digitális oktatást.

“On the job” kell beletanulni

Nincs felkészülési időszak, a helyzet adott, csinálni kell, nincs mese.

Menet közben rázódunk bele, jó esetben tanulva a saját hibáinkból. Eleinte vért izzadunk – van, hogy később is -, aztán szép lassan rájövünk, hogy mi az, ami működik, és mi az, amit el kell felejteni. Sok a kudarc, sok a pofon, de nem lehet kiszállni. Kialakul a napi rutin, gyűlnek a jó gyakorlatok, segítő közösségek jönnek létre, amikhez csatlakozhatunk. Ugye érezni a párhuzamot?!

A másik ember fejével kell gondolkodni

Ahhoz, hogy a rendszer – családi, vagy virtuális iskolai – működni tudjon, meg kell tanulnunk a másik fejével gondolkodni.

Kooperáció nélkül nem megy, ehhez pedig tudni kell belehelyezkedni a másik fél gondolataiba, életébe. Lehet megmakacsolni magunkat, és mindent ugyanúgy csinálni mint eddig, de az csak szakadékot fog képezni, és elnyújtja a hasztalan szenvedés időszakát.

A szülőknek meg kell tanulniuk, hogy autista gyermekük mit hogyan értelmez, és miért, hogy egyáltalán működtetni tudják a családi rendszert.

Ugyanez vonatkozik a jelenlegi digitális oktatásban a pedagógusokra is: aki csak kiadja a feladatot és az egyedül feldolgozandó oldalakat a tankönyvből, aztán az első héten már online dolgozatot írat, az csak késlelteti a tényleges alkalmazkodást, amit úgysem fog tudni elkerülni. Most különösen igaz: nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy milyen otthoni körülmények között próbálnak a diákok boldogulni.

Merjünk segítséget kérni, másoktól tanulni, kísérletezni, és meglátjuk: meglesz a sikerélmény!

Átlagon felüli igénybevétel

Speciális szükségletű gyermeket nevelni non-stop extra pszichés és fizikai igénybevétel. A Wisconsini Egyetem kutatása alapján az autista gyermeket nevelő szülők stressz szintje a háborús veteránokéhoz hasonlítható.

A jelenlegi helyzet a szokásosnál jóval nagyobb terhet ró különösen az egészségügyben és a kereskedelemben dolgozókra, de mindenkire ebben az új felállásban. Ez nagyon megterhelő, mégsem opció, hogy összeroppanjunk. Vegyük észre, ha valaki segítségre szorul, és ne hagyjuk magára; tanuljunk meg lazítani kicsit és semmiképp se veszítsük el a humorérzékünket!

Megtanuljuk, hogy mi az, ami igazán fontos

Ez az egyik legfontosabb dolog, amit az autizmus megtanított nekem, és most a koronavírus okozta helyzet megtanít sokaknak.

Az ember erőforrásai – fizikai, pszichés, anyagi – minden szinten végesek. Tudni kell priorizálni, tudatosítani, hogy mi az, ami igazán fontos, és oda koncentrálni. Nem kell szétszakadni. Nem kell mindenkinek megfelelni. A saját boldogulásunkért és boldogságunkért mi vagyunk felelősek!

Amikor a járvány és a vele járó szigorítások már a múlté lesznek, jó lenne, ha megmaradna az ítélkezés helyett egymás segítése, a piszkálódás helyett az empátia, és senki sem felejtené el, hogy mik az életben az igazán fontos dolgok!

Cikkem a WMN-en itt