Egyrészt praktikus okom van rá: pár évvel ezelőtt hétköznap gyakorlatilag többet írtam és beszéltem angolul, mint magyarul. Most más élethelyzetben vagyok, de életben szeretném tartani a nyelvtudásomat.

Másrészt – és ez sokkal fontosabb! – szeretém, ha az autizmussal kapcsolatban egyre több, minnél gyakorlatiasabb tudás épülne be a köztudatba. A megértés hiánya és az ismeretlentől való félelem jelenleg az elfogadás útjában állnak, de egy kis nyitottsággal hamar belátható, hogy (ahelyett, hogy a gyengeségekre és a problémákra koncentrálnánk) az erősségekre és a megoldásra fókuszálás csodákra képes, és pillanatok alatt lerombolja a sztereotípiákat.

Az autizmusnak köszönhetően már eddig is rengeteget tanultam a türelemről, toleranciáról és elfogadásról – saját magammal kapcsolatban is. Ez egy nagyon nehéz és időnként fájdalmas folyamat, de mindenképpen van szép oldala is, amit remélem, hogy sikerül majd megmutatnom. Első példa: megkérdeztem Vincét, hogy mit szól ahhoz, hogy szeretnék elkezdeni írni erről a témáról – megosztottam vele, hogy mi a célom ezzel az egésszel. Azt mondta: “Nyugodtan. Remélem, hogy tudunk majd segíteni.“