Vince az utóbbi időben rákapott a Rubik Kockára – tekeri itthon, útközben és az iskolában is. Utóbbival megjárta múlt héten, mert óra alatt is nekiállt játszani vele. A tanító néni teljesen jogosan elvette tőle, majd amikor Vince a saját auti logikájával és stílusában ezt nehezményezte, akkor elkérte az üzenőjét is, majd a szünetben választás elé állította a gyereket: beírja a figyelmeztetőt (ismétlem: szerintem is jogosan), vagy másnapig nem kapja vissza a kockát. Vince az utóbbit választotta, és a történtek itthoni elmesélésekor teljesen komolyan hozzátette:

“Mégsem mondhattam Kati néninek, hogy írja be nyugodtan az intőt, anyáék úgyis ugyanúgy fognak szeretni engem!“