A természet szeretete nálunk (és szerencsére még biztosan sok más családnál) nem merül ki annyiban, hogy kirándulni és kempingezni járunk, ahol csak élvezzük a környezet nyújtotta szépségeket és jóságokat, hanem igyekszünk is a magunk szintjén szépen fokozatosan egyre többet tenni a környezetünk védelme érdekében. Minden kis lépés számít!

Nemrég olvastam egy cikket, amiben szerintem nagyon jól volt megfogalmazva, hogy a “zero waste living” (azaz hulladékmentes élet) egy gyakorlatilag soha véget nem érő folyamat – ahogy egyre több mindent beépítünk a mindennapjainkba, úgy alakul át a szemléletünk, a gondolkodásunk, és már eszerint hozunk később döntéseket. A legnagyobb nyilvános fókusz az egyszer használatos műanyagokon van, de ez az egész életforma messze nem merül ki ezek eliminálásában, sőt!

Reduce – Reuse – Recycle

Ezek a hulladékmentes élet alappillérei: csökkenteni – újra használni – újra hasznosítani. Az egészbe bele lehet fogni mindenféle különösebb beruházás nélkül az első lépéssel:

1. Reduce

A műanyagok mellett a túlfogyasztás az egyik legnagyobb veszélyforrás.

A fogyasztói társadalomban, ahol azon túl, hogy mérnökök dolgoznak a termékek programozott elévülésén, számtalan, valójában teljesen felesleges dologról próbálják elhitetni velünk, hogy szükségünk van rá. Legyünk tudatosak, de ne csak egy termék megvásárlásának puszta tényét mérlegejük, hanem figyeljünk a fogyasztásunk mértékére, valamint ha lehetőség van rá, akkor környezetbarát megoldást válasszunk!

Mi ezekre figyelünk a mindennapokban – jelenleg itt tartunk:

  • Heti menüt állítok össze, ez alapján készítem el a bevásárló listát és ideális esetben (értsd: nem felejtek ki semmit és kapok is mindent) hetente egyszer megyek bevásárolni, így csökken az esélye, hogy a boltokban körözve még ez meg az is a kosárba kerül a listán felül.

  • Ha van választási lehetőségem, akkor olyan kiszerelés mellett igyekszem dönteni, ami újrafelhasználható csomagolású – a műanyag flakonokat, illetve a “dobozban a zacskó” kombinációt próbálom elkerülni, az üvegek pedig újra felhasználhatók otthon alapanyagok tárolására.

  • A hazai termékeket preferálom, mert ezek szállítmányozása kevesebb káros anyag kibocsájtással jár.

  • “Az vagy, amit megeszel” – ehhez a szemlélethez társul nálunk még a tej allergia, így amikor csak időm, energiám és kedvem engedi, házilag készítek amit csak tudok: kenyeret, kalácsot, péksüteményt sütök, a gyerekeknek energia szeletet készítek a suliba, Anyukám pedig besegít a hétköznapi főzésbe.

  • A megmaradt készételt elteszem a mélyhűtőbe, bizonyos időközönként pedig csinálunk Anyuval olyan hetet, amikor nem főzünk hétköznapra, hanem “kiesszük” ezeket a maradékokat a fagyasztóból. A lejárat-közeli alapanyagokat pedig bele szoktam kombinálni az aktuális menübe, bár egyre kevesebb ilyen van, mióta előre megtervezem a heti étrendet, és kimondottan ahhoz vásárolok.

  • Teljesen kiiktattuk a szívószálat.

  • Otthon figyelünk, hogy ne maradjon égve fölöslegesen lámpa.

  • Fogmosás közben nem folyatjuk a vizet, csak amikor ténylegesen használjuk azt.

  • Nem állunk órákig a zuhany alatt – ha át akarunk melegedni, akkor a kádba engedünk vizet.

  • Natúr szappant használunk, amivel két legyet ütünk egy csapásra: nincs tusfürdős flakon és testápolóra sincs szükség, mert nem szárítja a bőrünket.

  • Ruhák esetében az impulzív vásárlásokat igyekszünk kerülni. Ha valamire szükségünk van, akkor a gyerekeknek és magunknak is úgy választunk, hogy a többi cuccunkkal kombinálható legyen az új darab. Kevesebb, de minőségi darabokat preferálunk, illetve alkalomadtán használtruhát is vásárolunk – bevallom, nekem általában nincs türelmem a boltban válogatáshoz, ezért nem ez dominál (bár az egyedi darabjaink innen vannak, ez tény), én inkább a neten-előre-kinézem-és-célirányosan-megyek típus vagyok.

  • Tartós használati cikkek esetén is a minőségi megoldásokat részesítjük előnyben – élettartam és fenntartási költség szempontjából hosszú távon általában ezek a gazdaságosabbak. Itt is megelőzi a vásárlást a netes “kutatómunka”: értékelések, fogyasztói tapasztalatok befolyásolják a döntésünket.

  • Amikor túrázunk, nem megyünk el az utolsó szabad méterig autóval, hanem igyekszünk a természetet háborítatlanul hagyni: még lakott területen parkolni, és innen gyalogosan megközelíteni a kitűzött célt.

  • Az útra ételt és italt is csomagolok előre – ez eredetileg az ételallergia miatt alakult így, de ma már tudatosan csinálom, így nincs impulzív üdítő és nasi vásárlás.

…és még mindig csak azokról a dolgokról írtam, ami külön anyagi ráfordítás nélkül megvalósítható! A következő bejegyzésben (Zero waste living – 2. rész: “reuse”) arról fogok majd mesélni, hogy milyen újrafelhasználható dolgokat vezettünk be itthon, amiket már huzamosabb ideje használunk, és nekünk nagyon beváltak!